A középkorban szabad királyi város, ma apró, zömében román ajkú község Déva és Nagyszeben közt, a gyulafehérvári út elágazásánál, szemben a Maros túloldalán elterülő Borberekkel. Alvincot szászok alapították a XII. században. A gyorsan fejlődő, virágzó települést 1430-ban (Luxemburgi) Zsigmond emelte a szabad királyi városok sorába és ajándékozta meg a szász városokat megillető kiváltságokkal. Bethlen Gábor idejében előbb morva és magyar anabaptisták, majd Törökországból menekült bolgárok is megtelepedtek a városban. A község északi határában alacsony dombtetőn egy kastély romjai állnak. A várkastélyt, melynek helyén korábban domonkos kolostor állt, Martinuzzi (Fráter) György bíboros építtette. (A pálos szerzetes korának elismert, ám ellentmondásos politikusa volt. Kezdetben Szapolyai János, majd I. Ferdinánd híve.) Alvincot a mohácsi vész után Szapolyai János Radul, havasalföldi vajdának ajándékozta. A vajdát a törökök megölték, ekkor került a gazdátlan uradalom Martinuzzi tulajdonába, aki a romos kolostor köveiből építtette fel a várat. A négyszögletes alaprajzú, sarkain bástyákkal megerősített erődítést a bíboros vizesárokkal vette körül. Ám hiába volt az elővigyázatosság, 1551. december 17-én Castaldo megbízásából tucatnyi orgyilkos hatolt be az alvinci várba, ahol hetvenöt kés- és kardszúrással, illetve több puskalövéssel megölték a gyanútlan főpapot. Fráter György holtteste több mint két hónapig hevert a gyilkosság színhelyén, 1552 márciusában temették el Gyulafehérváron. Alvinc is gyakran cserélt gazdát. Volt Báthori Andrásé, Békes Gáspáré, Jósika Istváné, Báthori Gáboré, végül Bethlen Gábor birtokába került. A fejedelem 1617-ben rendelte el az erődítés átalakítását és bővítését. A külföldről hozott építőmesterek egy év alatt csodálatos várkastélyt varázsoltak az omladozó várból. Mindezt úgy, hogy a számos felsőolasz reneszánsz elemmel gazdagon kiegészített, várszerű épület összességében mégis jellegzetesen erdélyi maradt. Alig fejeződött be az átalakítás, 1658-ban tatárok felgyújtották a várkastélyt. Az erdélyi fejedelemség megszőnése után Alvinc átmenetileg a kincstáré lett. Hosszas huzavona után 1715-ben a gyulafehérvári káptalan szerezte meg, a hozzá tartozó uradalommal együtt. Az egyház azonnal megkezdte az épület restaurálását. Az évtizedekig tartó felújítás részeként 1733-ban Gergely Sorger, gyulafehérvári püspök impozáns barokk kapura cserélte a vár egyszerű bejáratát. A gyönyörűen helyreállított épület azonban 1792-ben rejtélyes körülmények között kigyulladt és leégett. A XIX. század elejére ugyan már elkészültek a helyreállítási tervek, a munkálatokat mégsem kezdték el. Apróbb javításokat is csak az 1800-as évek közepén végeztek rajta, miután Alvinc a Kemény család tulajdonába került. (1849. február 12-én Bem József tábornok fényes győzelmet aratott Alvinc határában az osztrákok fölött.) A híres regényíró és publicista, Kemény Zsigmond (1814-1875) halála után a várkastély végleg pusztulásnak indult. Ma már csak néhány omladozó falrész és beomlott boltív sejteti hajdani szépségét. A várkastélytól alig kétszáz méterre a XIII. században épült templom romjai állnak. A pusztuló épületet telente juhakolnak használják a Nagyszeben környéki juhászok.